2007. július 7., szombat

Pénzügyi fogalmak I.

 

Adó
Az állam által egyoldalúan előírt, közvetlen ellenszolgáltatás nélküli fizetési kötelezettség.

Adóalany
Az a személy, szervezet, akit a jogszabály az adó fizetésére kijelöl.

Alkusz
Tőzsdei üzletkötő ügynök, aki az általa kötött ügyletekből részesedést kap. A nyelvújítók alkották az alkuszik igéből.

Aláírási címpéldány
A bankszámla feletti rendelkezéshez a cégjegyzékbe vagy más nyilvántartásba bejegyzett, illetőleg bejegyzésre bejelentett teljes vagy rövidített név betű szerinti használata szükséges, valamint - ha jogszabály eltérően nem rendelkezik vagy a bankszámlaszerződésben a felek másképpen nem állapodnak meg - két, képviseleti joggal felruházott személy aláírása.
A számlatulajdonos, illetve annak képviseletre jogosult vezetője a bank által rendszeresített formanyomtatványon jelenti be, hogy ki(k) rendelkezhet(nek) a pénzforgalmi bankszámla felett. A számlatulajdonos vezetője bejelentési és rendelkezési jogosultságát akkor gyakorolhatja, ha hitelt érdemlően igazolja a megválasztását (kinevezését) és aláírását (aláírási címpéldánnyal). Amennyiben megszűnik a vezetőmegbízása, az általa bejelentett aláírók rendelkezését a bank mindaddig érvényesnek tekinti, amíg az új vezető másként nem rendelkezik.

Ár
Az a pénzösszeg, amelyet az áruért a vevő fizetni hajlandó, az eladó pedig kapni akar.
Az ár nagyságát számos tényező befolyásolja, pl. a termelő költségei, a termék iránt megnyilvánuló kereslet, a fogyasztók jövedelme, a versenytársak árpolitikája.

Arany
Kémiai elem. Alakíthatósága miatt a tiszta arany rendkívül jól dolgozható fel, mégis olyan puha, hogy használati célokra, réz- vagy bronztárgyaknak már az antik világ számára is ismert égetett aranyozására csak rézzel, ezüsttel, nikkellel stb. ötvözve jöhetett számításba. A történelem korai szakaszában az aranyat kultikus és műtárgyak készítésére, valamint kincsképzésre használták fel. Az egyiptomi fáraóktól kezdve ezt a fémet csereérték-mérőként is igénybe vették.

Aranyborjú
Az egyiptomiak állatimádóak voltak, és istennek látható alakot szerettek volna adni. A bibliai Ószövetségben Mózes összetörte az aranyborjút, mert nem akarta, hogy népe bálványokat imádjon.

Aranystandard
Aranyalap, aranypénzrendszer. Olyan pénzrendszer, amelyben a valuta mögött fedezetként az arany állt.

Aranyvaluta
Az aranyból vert pénz (érme), valamint olyan valuta, amely mögött fedezetként az arany áll.

Árfolyam
Valamely valuta/deviza egységének egy másik ország pénznemében kifejezett ára.

Átutalási megbízás
A számlatulajdonos vagy a rendelkezésre jogosult utasítása a hitelintézetnek, pénzösszeg bankszámlájáról az általa megjelölt kedvezményezett bankszámlájára történő átutalására.

Azonnali ügylet
Olyan deviza- vagy értékpapírügylet, mely során a szerződés megkötésekor a teljesítés is megtörténik

Bank of England
Angol Bank. Egy magántestület, londoni kereskedők egy csoportja alapította 1694-ben. Az alapítás közvetlen indítéka az volt, hogy az állam pénzszűkében volt II. Vilmos király háborúja miatt. Az Angol Bank megkapta azt a jogot, hogy mindenfajta bankügyletet folytathasson.

Bankkártya
A bankkártya egy modern készpénzkímélő fizetési eszköz. A bankkártya valamely bank, vagy bankkártya-társaság által kibocsátott, mágnes csíkkal ellátott plasztik lap. Alkalmas vásárlásra és készpénzfelvételre egyaránt.
Névre szól, ez lakossági bankszámla esetén magánszemély, céges vagy vállalkozói bankkártyák esetében a cég neve ill. a kártya használatára feljogosított személy is lehet. A bankkártya tulajdonosa minden esetben az azt kibocsátó bank.

Nincsenek megjegyzések: